„A kutas megmozdul, már látszik a keze, benne a fémesen csillogó pisztolycső: sosem gondoltam volna, hogy ennyire mély sötét tud lenni egy pisztoly közepe, ami egyébként is akkora, b..zd meg ezzel dinnyényi lukat lő a hasamba - villan még be.”
Sajnos meglehetősen gyakori látogatója vagyok a benzinkutaknak, havonta 5-6 alkalommal is kénytelen vagyok jelentős összeget üzemanyagra váltani. Persze, a kutasok ennek jobban örülnek, főnökeiknek azonban ez is kevés. Ha hiszik, ha nem, a kutaknál valaki mindig figyel minket, nem csoda, ha időnként ettől bekattannak, engem kis híján kicsináltak.
Havi 200-250 liter üzemanyag (tesztautótól függően benzin vagy gázolaj) nem kis mennyiség: még a tankba tölteni is elég sokáig tart, arról nem beszélve, hogy mindez mennyibe kerül (ne számolgasson, megtettem én: kb. 70-80 ezer magyar forintocska). Persze, ami nekem fáj, az másnak öröm, és ez alatt nem a szerencsétlen benzinkutast értem, hanem azokat, akik a kamerákon keresztül követik árgus szemekkel, hogy mi történik a totemoszlopok árnyékában. Ennyi kútlátogatás következtében nem meglepő, hogy számos állomás személyzetével gyakorlatilag rendszeres kapcsolatban állok, talán annak bizalmas jellegét reálisan jellemzi, hogy a tesztautókba sokszor szinte kérdezés nélkül foglal helyet alkalmi kutas-cimboráim jelentős része. Legalábbis általában.
Éppen ezért volt meglepő, hogy az egyik, korábban a Tuskó áruházlánc ingerszegény színeiben pompázó, ma már sárga-piros-kagylós tetoválású kútnál átélt horror-akció jelent, amelynek egyes dzsonvúdos lassított pillanataiban biztos voltam benne, hogy utoljára tankolok az életben.
Autóval beáll, látom, kutas-cimbi megismer (az autót nem, engem igen) és el is indul. Valami szokatlan a mozgásában, szinte díszlépésben érkezik, miközben olyan szigorú arcot vág, hogy azt bármelyik földhivatali ablak mögött ücsörgő vénlány megirigyelné. Úgy látszik, nem tetszik neki a tesztautó – morfondírozom – ettől azonban még csak nem kéne megsértődni?!
Egy pillanatra úgy tetszik, mintha intene a szemével. Mi a franc van, csak nem éppen egy kútrablás zajlik? Körülnézek, egy idős bácsi szenved a farmotoros skodálatos tanksapkájával, sehol senki más rajtunk kívül. Megint rándul a szeme, az autó takarásában lévő keze megindul felfelé, arca kifejezéstelen. Basszus, ez begőzölt, én hülye, hogy nem jöttem rá előbb: begőzölt, kicsinálta a társát, eltette a bevételt és most autó kell, az enyém. A keze még mindig nem látszik, egy kurva szót sem szól – b..meg, ezzel a kocsival nem jutsz messzire te szemét, kurvára üres a tank!
Valami megcsillan a takarásban lévő kezében – a k…. életben, nem hagy szemtanút! A szemem sarkából rápillantok a skodás öregre, a francba, ez semmit nem észlel az egészből, talán el sem lát idáig.
A kutas megmozdul, már látszik a keze, benne a fémes csillogó pisztolycső: sosem gondoltam volna, hogy ennyire mély sötét tud lenni egy pisztoly közepe, ami egyébként is akkora…B..zd meg ezzel dinnyényi lukat lő a hasamba - villan még be.
Azután hirtelen véget ér a John Wood-os lassított felvétel, látom, a pisztolycső markolatát – ami egy teljesen szokványos, piros színben pompázó üzemanyagtöltő-marok, a hidegrázás véget ér, a verejtékezés még nem.
- Megtölthetem a prémiumból? – kérdezi, de kezdek magamhoz térni a sokkból, és rázom a fejem, nem. Pedig – és kezdi a süket dumát, de az előbbi élmény hatására nem igen jutnak el a kiloccsantástól éppen hogy megmenekült agyamig a szavak. Nem, nem kell, jó bele a 95-ös, csessze meg, rá van vésve a betöltőnyílásra is – nem kell. A kutas csak mondja, győzköd – mi a franc van már itt, több tucatszor tankoltunk már együtt. Basszus, a szeme már megint rándul, mit mutogat ez??!
Visszafordul a kútfőhöz, én meg megyek, leemelem a nekem tetszőt. Háttal át a shopnak, és hirtelen átvált a marketingdumáról: bocs, de muszáj végigmondanom a promót mindenkinek, a kamera veszi, most szóltak a többiek, hogy vigyázzunk, mert ellenőrzik, hogy mindenkit megpróbálunk-e meggyőzni a prémium benzinről mondja bocsánatkérően, majd a kezembe nyom egy tájékoztató szórólapot is.
Hát ezért a nagy cirkusz, a Nagy Testvér les a gépszemen keresztül. Anyád – nézek kicsinyes bosszúval a kamerába, miközben látványos mozdulattal gyűröm össze a szórólapot és dobom a kukába. Odavaló vagy Te is, te kapitalista kéjenc kukkoló – morgom, de valahogy ettől sem lesz jobb. Csessze meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ms. Tunyacsáp (törölt) 2009.10.01. 14:26:15
BENZINKÚT 2009.10.03. 22:36:14
Ha nem adok el X litert a jobbol nekem kell kifizetnem a napi 95 ös forgalom 0,02 % át.
Szolgálatkész kútas ? Fizetés 46.000.-HUF
Minusz shophiány / lopások /
Elhajtások / tankol nem fizet /
Marad ÁTLAG 0-15.000.-Ft. jóesetbe.
Azért vagyok szolgálatkész, mert a borravalóból élek. Szeretszz tankolni? Én meg azértis lemosom az ablakod... :)
4kereken 2009.10.05. 07:21:57
A poszt korántsem a kutasokat támadnja, sokkal inkább a rendszerét, aminek egy újabb árnyoldalát osztottad meg velünk. Megérne egy cikket - ha tudsz/van kedved ebben segíteni, akkor a bukovics.krisztian@hidlap.net címen fel tudod venni velem a kapcsolatot. A kommentedben leírtak alapján az Autó-Motorba is mehetne az anyag - szerintem - egyeztetk Sz. Robival.
Kitartást a kutakon! (és csak azért is mosd le a szélvédőt:))
Ms. Tunyacsáp (törölt) 2009.10.05. 08:47:12
Kedves Benzinkutas,
hát ez igazán nagyon szomorú... Ez így a szememben nem munka, inkább valamiféle "koldulás"... Nem sokkal jobb, mint a piros lámpánál való kéretlen ablaktisztítás Bp-en.
Sajnálatos és döbbenetes, hogy egy (több?) cég, amely a gazdasági válság által a legkevésbé sújtott iparágban tevékenykedik, ilyesmire kényszeríti a dolgozóit. Én nem csinálnám.
A borravalóról: lehet, hogy sz@rrágó vagyok, de én az elmúlt években, amióta ilyen irreálisan drága a benzin, és amióta az élet egyéb területein is spórolni kényszerülök, nem adtam borravalót a kutasnak, pont azért, mert mindent én csinálok. Akkor adtam egyszer, amikor én kértem meg, hogy mossa le a szélvédőket. Nálam ez már több mint elv... Kéretlen szolgáltatásért nincs fizetség. És szerintem ezzel a hozzáállással nem vagyok egyedül.