Legutóbb francia Gran Tourismo az azóta már modellfrissített Peugeot 407 coupé formájában járt nálunk. A Renault túrakupéja sok mindenben emlékeztet rá, a legdominánsabb közös tulajdonságuk az, hogy a franciák bizony tudnak nagy coupé-t gyártani. Hogy kinek, az már kevésbé világos.
A Renault Laguna minden változata megfordult nálunk, gyakorlatilag csak a most próbált coupé változat hiányzott a típusból – eddig. A típus ugyan már lassan fél éve kapható idehaza, így talán kicsit későinek tűnik a tesztünk, ennek oka azonban az, hogy addig ravaszkodtunk, amíg sikerült a csúcsok csúcsát jelentő kupé Lagunát megszereznünk a Nissan sportautóiból ismert hathengeres benzines erőforrással, ami – mint később kiderült – nem volt feltétlenül a legjobb választás.
Pedig lehettek volna gyanús jelek, a Renault Hungária parkolójában derült ki, hogy az autó tankjában nem sok üzemanyag lötyög, mert egy kisebb javítás miatt átugortak vele Budára meg vissza ide, a Hungária körúti székházhoz. Aha, és ehhez kellett egy fél tank benzin, somolyogtam, miközben a renault-os kolléga elugrott megtankolni a Lagunát. A fenti intermezzo után tehát ott ültem a nagy kupéban, és elégedetten nyugtáztam, hogy nagyjából azt kaptam, amit vártam: a Laguna többi típusából ismert finom kidolgozás és műszerek, remekül tartó, mutatós bőrülések, vitathatatlanul prémium-feeling. Erre nagyban ráerősít az autó formaterve is: közhely már, de nehéz máshogy jellemezni a Laguna farát, mint egy „astonmartinos” járműfenék: látszik, hogy a mérnökök elengedhették fantáziájukat, gondolom, még a válság előtt született meg a kupé sziluettje. A képeken sem néz ki rosszul az autó, de élőben még jobban mutat, le a kalappal a franciák előtt, rajtuk nem múlnak majd az eladások.
A hab a tortán – amellett, hogy egy hétig az irigyelt, gazdag, kicsit habókos playboy szerepében tetszelegtem ha akartam, ha nem – azonban a hosszú motorháztető alatt rejlett. A kupéhoz elérhető motorválaszték csúcsa lapult ugyanis a Laguna orrában a Nissan 3,5 literes benzines hathengerese képében. Az sem lohasztotta le lelkesedésemet, hogy a tesztautóban „csak” 230 lóerőt tudott a motor, és igazán, csak egy kicsit lankasztott, hogy automata váltóval párosították (ez a kombináció kizárólag így vásárolható meg). A motor selymes járása kárpótolt mindezért, na meg persze az, hogy a másfél tonnás autót így is könnyedén mozgatta a V6-os.
A zsúfolt fővárosból kiérve sikerült kiismerni a kényelmesre hangolt automatát, amely az esetek többségében tökéletesen végzi a dolgát, nem kell beavatkoznunk a kapcsolásokba, mindössze egy-egy forszírozott előzésnél érdemes visszakapcsolni kézzel – akár többet is. A Laguna coupé ilyenkor mélyről induló hörgéssel lódul meg, és töretlenül gyorsul – talán a végtelenségig, ezt nem volt alkalmam kipróbálni. Mindeközben gyakorlatilag nincs semmilyen hajtási befolyásoltság, egy pillanatra sem érezni, hogy csupán az első kerekek húzzák az autót. Külön erénye a kupénak, hogy nem csak egyenes országúton viselkedik semlegesen, de – köszönhetően többek között a kormányzott hátsó kerekeknek – szerpentineken is remekül teljesít tekintélyes méretei és súlya ellenére is.
A már említett „hirtelenmilliomos” érzés mellet ilyenkor úgy érezzük, hogy az autóval a világ végéig is utazhatnánk, és kipihenten érkeznénk meg oda. Más kérdés – itt jön a feketeleves -, hogy utazásunkat meglehetősen gyakran kellene félbeszakítanunk egy-egy tankolás miatt. A benzinszintmérő műszer mutatója ugyanis szemmel látható mozgással iparkodik folyamatosan a negatív nyugvópont felé, függetlenül attól, hogy mennyire tapossuk a gázpedált. A fogyasztást sok önmérséklettel és visszafogottsággal sikerült 14 liter alá vinni, de ha kicsit eleresztettem magam, 15-16 liter is legördült a torkán a Lagunának, ami az együtt töltött valamivel több, mint egy hét alatt alaposan felborította a családi költségvetést, kellemetlen, feszengő pillanatokat okozva nem csak a benzinkúton, hanem a mindössze kéttagú családi pénzügyi bizottságunkban is, ahol – bevallom – a teszt alatt nem én elnököltem.
Hogy megérte-e mindezt a Renault Laguna Coupé? Talán igen, de azért megkönnyebbültem, amikor visszaadhattam a kulcsát: egyértelműen nem én vagyok a célcsoportja az egyébként is bevallottan rétegautónak szánt modellnek. A teljesítményével egyébként arányos fogyasztáson kívül több kritika nem igazán illeti a francia túrakupét, amelyet ajánlott a leendő vásárlóknak kipróbálni dízel erőforrásokkal is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
4kereken 2009.09.22. 13:13:37